|
Bridgestone gyár alapkövét letették Tatabányán |
|
|
|
|
A japán Bridgestone gumiabroncsgyártó új üzemének alapkövét a Tatabányai Ipari Parkban. Az 50 milliárd forintos beruházás 185 új álláshelyet teremt.
"Ez a gyár az első Európában, ahol egy új technológia segítségével csúcsminoségű abroncsokat tudunk előállítani, a korábbi eljárásokhoz képest jóval kisebb ráfordítással” - mondta a Bridgestone Europe elnök-vezérigazgatója, Takashi Urano köszöntőjében. A japán cég tavaly májusban választotta Tatabányát második közép-európai gyárának helyszínéül. A tervek szerint a termelés 2009 első felére elérheti a napi 8000 darabot, a teljesen automatizált gépsorokon személyautókra és kisteherautókra készülnek majd gumiabroncsok. | Az üzem a Tatabányai Ipari Parkban épül fel, 66 hektáron, a japán AGC autóüveggyárának szomszédságában. Maga az üzem Környe község közigazgatási területén található, azonban a település és Tatabánya olyan övezetet hoztak létre, ahol azonos adó- és közigazgatási szabályok érvényesek. A gyárhoz vezető utat 280 millió forintért építette ki a Tatabányai Ipari Park Kft., az út kapcsolódási pontjára tervezett körforgalmú csomópont építését 300 millió forinttal támogatja a GKM - mondta el Vápár József, a tárca főosztályvezetője. Képen az alapkőletétel elől állnak Takashi Urano úr, a Bridgestone Europe elnök-vezérigazgatója és Bencsik János úr, Tatabánya polgármestere. | A Bridgestone néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy a már termelő poznani üzem mellett még egy gyárat épít Lengyelországban. A teljes kapacitás kiépítésekor napi 5000 teherautóabroncsot gyártanak majd, 800 álláshelyet teremtve. Forrás: Bridgestone sajtótájékoztató, Figyelőnet További részletek: A Bridgestone egy teljesen automatizált gumiabroncsgyár |
|