Magyar hetek Tokióban

Magyar gazdasági aktivitás Tokióban.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója, valamint Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke érkezett a szigetország fővárosába. Szabó László november 25-én tárgyalt Jamata Miki japán külügyminiszter-helyettessel a magyar-japán együttműködés tovább fejlesztéséről. A kiutazással egy időben rendezték meg az ország-promóciós hetet. A gasztronómiai és borbemutatóval kombinált eseményen felvonult a 75 millió dollár forgalmat hozó vezér-exportcikkünk a sertéshús, ezen belül is vezetőhelyen szerepel a mangalicahús. Mézexportunk évente 6 millió dollárt hoz.

Japánba irányuló exportunkban a vízgazdálkodási technológiák, a szennyvízkezelés, az okos város koncepciók, különféle termékek termékfeldolgozása és az IT együttműködések képviselik a magas hozzáadott értékű tételeket.

Az MNKH együttműködési megállapodást kötött a tokiói székhelyű International Economic Exchange Association nevű szervzettel. 

Szabó László államtitkár tárgyalásokat folytatott a Nyergesújfaluban működő Zoltek Zrt. anyacégével, a Toray-Zoltek vállalatcsoporttal, a Micui Soko logisztikai vállalattal és az NEC Corporation nemzetközi alelnökével.

A magyar nagykövetségen Oszaka és térségét képviselő vezetők részére gazdasági kapcsolatépítő estet tartottak. Ennek során adták át Mukojama Takesi professzornak, a Kanszai–Magyar Baráti Társaság elnökének az augusztusban adományozott Magyar Érdemrend polgári tagozat lovagkeresztje kitűntetést

A HIPA együttműködési megállapodást kötött japán társszervezetével, a beruházás promócióban tevékenykedő Japan Institute for Overseas Investment (JOI) szervezettel, aki már a 90-es években is segítette a magyar törekvéseket.

További részletek: Szabó László államtitkár a kormány portálon